Fogyitábor a valóságban, avagy a szélsőséges női eszmék találkozása
Abban megegyezhetünk, hogy a közösség ereje hegyeket képes megmozgatni. Másrészt viszont gigantikus katasztrófákat is előidézhet a láncreakció, melynek során a töménytelen butaság szétterjed. Hol lehet a határ az ostobaság apokalipszis és a mindent elsöprő összefogás között?
Egy fogyitábor tökéletesen bemutatja, milyen, amikor egy formálódó közösségben a különböző elméletek összecsapnak. Mi nők hajlamosak vagyunk egész életünkben fogyókúrázni, vagy mindig egy újabb felkapott diétát követni. Néha több, néha kevesebb sikerrel. Annyi biztos, hogy meggyőzhetőek vagyunk, tulajdonképpen bármiről. Nem kell túl sok idő ahhoz sem, hogy szakértőként magyarázzuk, hogy extrém étrendünk mennyire hasznos, amit mindenkinek ki kellene próbálnia. A teljesség igénye nélkül, most a saját élményeimből hoztam nektek párat.
Amikor az eszmék összecsapnak
Pontosan olyan, mint az első nap az iskolában. Mindenki igyekszik a legjobb benyomást tenni a többiekre, nehogy úgy járjon, mint egy számkivetett a népes szigeten. Mindez működik az első beszélgetésig, amikor ugyanis szóba kerül a lényeg, az elmaradhatatlan fogyi téma. A helyzet akkor lesz csak igazán kaotikus, amikor mindez a gyakorlatban kerül előtérbe. Ilyesmi mondatok követik az elméletet:
“Abban van tej? Neked adom, az én gyomrom nem bírja.”
A táplálkozás kérdéseit illetően a tej sarkalatos pont, amióta világ a világ. Az ember csak kapkodja a fejét az elméletek sokasága között. Az utóbbi években laktózintoleránsok tömkelege repül rá a laktózmentes termékekre, vagy a tévében látott csodabogyóra, ami mellett annyi gombóc fagyit esznek meg, amennyit csak akarnak. Szó szerint divat lett a tejet nem tolerálni. Persze vannak, akiknek a szervezete tényleg nem képes a laktóz lebontására, ezért diétára szorulnak, de nem meglepő módon ők vannak kevesebben.
Nem köszi, nem eszem mérget!
Oké, tény, hogy az élelmiszeriparban tényleg igen széles körben elterjedt a különböző tartósítószerek és adalékanyagok használata. De a szomorú igazság az, hogy mindez a fogyasztók igényei alapján történt. Mindig a szebbet, mindig a finomabbat akarjuk. Kivétel a bioharcosok, akik számára az E-számok az igazi mérgek. Kitartóan hisznek benne, hogy szó sincs hatásvadászatról, anyagi érdekekről, vagy puszta átverésről, csak a bio az egészséges, a hosszú élet titka. Nincs is azzal semmi gond, ha a természetesség hívei vagyunk, de érdemes a ló ésszerű oldalán maradni, és elfogadni, hogy nem minden tiszta, amin nincs kosz.
Szénhidrát? Kizárt!
Ha eddig nem tudtad, hogy a szénhidrát az a csúnya, rossz dolog, ami minden hízás alfája és omegája, akkor most megtudhatod. Ugyanis szinte minden fogyókúrában a szénhidrát az első számú közellenség. Akár beosztod, hogy melyiket hány órakor eheted meg, akár kiválogatod, a jókat és a rosszakat, vagy egyszerűen kiiktatod az étkezésedből, egész biztos, hogy a diétád a szénhidrátok csökkentését emeli ki. Másrészt ott vannak azok is, akik arra esküsznek, hogy a szénhidrát igenis jó, a hús pedig az eredendő rossz. Aztán ott vannak a nyersimádók, akik a rettegnek a hőkezelés okozta katasztrófákról, valamint az elvakult fehérje fanok, akiket ember próbáljon meggyőzni róla, hogy a fehérje shake nem vacsora.
Legyen szó táborról, vagy legyen szó a való életről, a sokaság mindig a meggyőzés erejével hat, pláne akkor, ha oltári nagy butaságról van szó. A magam részéről a tanulság pedig most is az, mint oly sokszor, hogy kerüljük a szélsőségeket, találjuk meg az arany középutat, és a fogyi tábor helyett az egészséges étkezést válasszuk.
Furcsa, kitartó, elszánt? Nem csak a fogyitáborban vannak érdekes arcok, hanem a konditeremben is. Ha pedig lenyomtad az edzést, ne feledkezz meg a megfelelő regenerálódásról sem!
