
Együtt minden jobb- ezért válaszd a csoportos órát
Bármilyen motiváció áll is a rendszeres testedzés hátterében, ennek beiktatása az életünkbe mindenképpen előnyös döntés. A legjobb lenne, ha önmagunkban sikerülne győzedelmeskednünk a mozgás ellen szóló érvek felett, de gyakran ehhez húzóerőre van szükség. Többek között ezért is tartom ötletesnek a csoportos edzéseket. Ugyanis ezekre sokszor egyedül érkeznek az egyének, vagy néha egy-egy barátjukkal vagy rokonukkal, de végül egy közösség tagjává válnak, ahol nem csak az edző van rájuk pozitív hatással, hanem a többi résztvevő is.
Ami engem illet, az életem szinte minden területén előnyben részesítem a társas, csoportos tevékenységeket. Természetesen ez a személyiségünktől függ, amely mindig formálódik. 20 éves fitness pályafutásom során is jobban kedveltem a csoportos koreográfiákat, fellépéseket, versenyeket mint az egyéniket. Hangulatosabbnak tartottam azt is, ha sokan voltunk az edzésen, mert egymásra is hatással voltunk, és minden lendületesebbé vált. Úgy a legjobb a komfortzónából kilépni, ha közben az ember azért lel némi élvezetet is abban, amit csinál.
Amikor egy csoportos óraadó élvezettel végzi a hivatását, az óra rendszerint a vendégek számára is örömtelibbé és könnyebben átvészelhetővé válik. Nagyon jó érzés, amikor látom, hogy valaki kedvetlenül érkezik a terembe, majd már az edzés első perceiben mosolyt veszek észre az arcán, és látom, hogy elégedetten, fizikailag fáradtan, de lelkileg feltöltődve távozik az órámról.
Velem is előfordult, amikor még mások edzéseire jártam, hogy erőt kellett vennem magamon az elinduláshoz. Azonban ahogy meghallottam a jobbnál jobb zenéket, hallottam az edző utasításait és lelkesítő szavait, érzékeltem, hogy mennyire jó együtt végezni a gyakorlatokat a többiekkel, máris megjött a kedvem. A zene önmagában is motiváló erővel rendelkezik, ahogy az edző jelenléte és segítsége is, valamint az, hogy mindenki együtt küzd, miközben kikapcsolódik. Megesik, hogy az ember már alig bírja a gyakorlatot, talán meg is állna, de látja, hogy a többiek még erőlködnek, még bírják, ez pedig őt is „doppingolja”, így képes lesz folytatni. Tehát számos előny tulajdonítható a csoportos edzéseknek.
Azonban fontos, hogy mindenki megtalálja a számára megfelelő óratípust, valamint oktatót. Ugyanis emberenként változó, hogy kinek mi tetszik, és mi gyakorol rá pozitív változást akár lelkileg, akár testileg. Hatalmas a lehetőségek tárháza nőknek, férfiaknak, fiatalabbaknak, idősebbeknek, csakúgy, mint a különböző egésszégügyi problémákkal küzdőknek (alakformáló, stretching, táncos órák, köredzés, boksz, trx, senior torna, gerinctraining, jóga, bodyart stb.). Lényeges az edző személyisége, egyrészt, hogy szimpatikus legyen, másrészt, hogy tényleg figyeljen oda minden egyes vendégre. Mondja el és mutassa be a gyakorlatok helyes végrehajtását, és javítsa ki, ha valaki az egészségére káros módon végzi azt. Mindezt nem mindegy, milyen stílusban teszi, hogy csakis pozitív élményt hagyjon a vendégében.
Talán egyetlen negatívumot tudok említeni a csoportos órákkal kapcsolatban, méghozzá azt, hogy a terhelés nem igazán személyre szabott. Azonban ezen is sokat javíthat az edző, ha a különböző gyakorlatoknál felajánl könnyebb és nehezebb lehetőségeket. Abban az esetben, ha valakinek problémája van, egyéb feladatot ad neki. Léteznek bizonyos terhelést alakító-fokozó eszközök, például a lábsúly vagy a megemelt step pad, a különböző tömegű kézisúlyzók, eltérő feszességű gumikötelek, amelyeket mindenki kedvére variálhat. Aki pedig nem bírja az edzést, bármikor pihenhet.
Számomra minden általam megtartott óra törődés a vendégeimmel, testedzés és egy jó buli is egyben, amelyet a visszajelzéseket alapul véve ők is hasonlóképpen élnek meg.
A tapasztalataim alapján szívből ajánlom mindenkinek a csoportos órákat, bármely típusról is legyen szó, mert sok mindent nyerhetünk vele, testi-lelki fejlődést, az egészségünk megőrzését – javítását, jó kedvet és barátokat. Remélem, az olvasottak alapján sokan kedvet kapnak a mozgáshoz.
Ne teljen el olvasnivaló nélkül a szünidő
Ha ajánlanád a csoportos órát ismerőseidnek, oszd meg velük!