Csajok a teremben – smink nélkül sehova?

Nem túlzás azt mondani, hogy mi nők néha bizony túlságosan hiúk tudunk lenni. Szeretnénk mindig és mindenhol a legjobb arcunkat mutatni, akkor is, ha ennek néhány réteg festék az ára arcunkon. De valóban szükséges ehhez ragaszkodnunk, vagy vannak helyzetek, amikor kifejezetten bölcs döntés a smink mellőzése? Utóbbi jellegzetes példája a konditerem, ahová tényleg teljesen felesleges levakolni az arcunkat, ám ezt persze sokan másként gondolják. Ismerjük hát meg a csajok sminkelési szokásait a konditeremben.

Smink? Ugyan már, csak leizzadnám!

Vegyük most alapul azt az esetet, hogy valaki ténylegesen edzeni jár a konditerembe. Nem pasizni, nem szociális életet élni, hanem keményen dolgozni. Ilyenkor várható, hogy konkrétan úszni fogunk a saját izzadságunkban, és természetesen az arcunk sem marad száraz. Megjósolható, hogy mi lenne szegény sminkünk sorsa, így talán jobb is, ha meg sem kíséreljük a festegetést. Azok a csajok, akik a keményen edzők táborát erősítik, valószínűleg egy percig sem fogják zavartatni magukat a csupasz arcuk miatt.

A smink nélküli edzés egyik legnagyobb előnye, hogy nem tereli el a figyelmet az edzésről, sőt időt is spórolhatsz, hiszen nem tollászkodsz órákat az edzés előtt. Ha a nap végén edzel, és utána már csak hazamész, akkor mosd le bátran a vakolatot, hiszen itt már nem lesz szükséged rá!

 

Makeup hercegnő a kondiban (is)

Bizony vannak olyanok is, akik egy tapodtat sem hajlandók smink nélkül mozdulni, ami alól természetesen az edzőterem sem kivétel. Ők azok, akiket már a bejáratból kiszúrsz a rikító rúzs, a hat réteg alapozó, és az elmaradhatatlan pirosító miatt. Attól általában nem kell félni, hogy az arca természetes módon lesz piros, miután kimelegszik a nagy hajtásban, addig ugyanis véletlenül sem jut el. Az izzadás ki van zárva, belegondolni is rossz, hogy a tökéletes smink látná kárát egy kis futkározásnak. Egy gyors szelfi a futópadon, hashtag workbitch, mutassuk meg mindenkinek, hogy edzés közben is lehetünk gyönyörűek, és irány haza.

Rossz hír a smink hercegnőknek, hogy a világon senki sem értékeli az edzés közben is tökéletes arcot. A kevesebb néha több, és hasznosabb.

 

MINIMÁL AZ ARCON, MAXIMUM A TELJESÍTMÉNYBEN

 

Vannak nők, akik ténylegesen keményen edzenek, de nem akarnak megválni az alapvető sminkjüktől. A vízálló termékek a legjobb barátaik, hiszen kényelmes és esztétikus megoldást jelentenek. Túlzásokba rendszerint nem esnek, egy BB krém, némi púder és egy kis szempillaspirál szinte mindig van rajtuk, de óvakodnak a szélsőségektől. Ők az arany középút, akik szeretnék elkerülni a szánalmas barbie baba benyomást, de szeretnék megőrizni azt a magabiztos érzést is, amit a smink kölcsönöz számukra.

 

A legtöbb konditeremben valamennyi típus megtalálható, kisebb nagyobb számban. Vegyünk róluk példát, vagy éppen tanuljunk a hibájukból, a lényeg mindig ugyanaz. Koncentráljunk inkább az edzésre, és érezzük jól magunkat a bőrünkben, sminkben, vagy nélküle. Találjuk meg a saját arany középutunkat, és kerüljük a végleteket!

Hogyan sportolj és hogyan ne? Elmondjuk, mi mit gondolunk!