
Éljen a szezon-élvezd a nyarat, amíg tart!
Nyári emberként könnyű beszélni a nyár jó tulajdonságairól. Kihívást az én számomra a tél örömeinek megtalálása jelenti,- erre visszatérünk majd néhány hónap múlva. A szezon megélése, élvezete és kihasználása azonban mindenkinek a hasznára válhat, pont azért, mert nem elérhető egész évben.
Mindig az kell, ami nincs
Ha nyár van, akkor az biztos, hogy túl meleg és alig várjuk, hogy érkezzen a nagyon színes, de hűvösebb ősz. Ha már nem színes az ősz, akkor már nincs is jó benne, jöhetne is a tél, idén hátha lesz hó, no meg mellé Karácsony. Túl sok már a sötétségből, a hidegből, abból, hogy semmihez sincsen kedvünk, mikor jön már végre a tavasz? A tavasz meg ugye az az évszak, amit az utóbbi években nem igazán láttunk, úgyhogy ő is lett emiatt a legújabb közönségkedvenc.
Mi a jó a nyárban?
Nyáron minden más. A gyerekkorból hozott megszokásait törölni senki sem tudja. Meleg van, hosszú éjszakák, felszabadultság, jókedv, tenni akarás. Ilyenkor jól esik korábban felkelni és később lefeküdni. Van kedv, a keddi munkanap után valami jó programba belecsöppenni. Lehet napozni, fürdeni, kint a vízben és a szárazföldön is sportolni. Ülni csak úgy a parkban, vagy a parton és nézni a vizet, a madarakat, vagy a szökőkutat. Van a nyárban valami, amitől más, mint a többi évszak, valami, amitől több azoknál. Egy másik évszaknál sincsen az, hogy képesek vagyunk egy egész éven át beszélni róla és várni a következőt, azt hiszem ez a legkülönlegesebb benne.
Szezonja van
Már csak pár hét van a hátra a nyárból, jövőre megtanulok időzíteni is…Nyáron van szezonja a rengeteg friss gyümölcsnek és zöldségnek. A „balcsizásnak”, a vízi sportoknak. A hatalmas, hajnalig nyúló sétáknak, és, hogy a sok fantasztikus vendéglátóhelynek a teraszán lehessen enni és inni. Szezonja van a hosszú hétvégéknek, a fesztiváloknak és a sütögetéseknek. Lehet kinn teregetni, és nem muszáj hajat szárítani. Sokkal több a lenge ruha és a mosoly is. Az, hogy ezt mindenki kiegészíti magának teszi igazán teljessé.
Évente egyszer, igazán
Ha valamikor még sincsen kedved fürdeni nyáron, ne tedd. Ha pont nyáron jön a kedvenc kiállításod, akkor menj! Ha most mennél el mozizni, rajta! Ha a teremben történő edzést nem akarod nyáron másra cserélni, ne tedd! Csak tudd azt, hogy mit jelent a szezon. Éld meg és használd ki azt a részét, ami csak egy év múlva lesz újra lehetséges. Azért, hogy ne azon elmélkedj októberben, hogy mennyi mindent megtehettél volna, de nem. Ennyit tarts észben és így éld meg ezt a maradék pár hetet, hogy ami most van, az most jó. Ami most elérhető, azt most is kell elérni. Aki télen, az után a nyár után vágyakozik, aki kínálta magát és elérhető volt, az nem az évszak hibája lesz, hanem a tied. Éljen a nyár amíg csak tart!
Melyik évszak jut eszedbe, ha azt mondom: lángos?!?!