A lábnapot azok szkippelik, akiknek nem fontos a testük

Bolgár guggolás, kis terpesz, nagy terpesz, súly. Csak négy momentum, ami összeköthető azzal a sportos nappal, amit sokan szeretünk kihagyni. Milliónyi mémet ihletett már meg a felhő alakúra formált, “lábatlan” emberek sokasága. Itt az ideje, hogy a fitletters.hu kedvet csináljon a sokak által könnyen kihagyhatónak vélt naphoz.

A lábedzés, köznyelvibb nevén lábazás igen unalmas tud lenni. Legalább annyira, mint a kardió edzés. Mivel nem történik semmi látványos közben, még a kondis mozdulatok között is viszi a monotonitás pálmáját. A láb edzése azért sem izgalmas procedúra, mert egy duzzadó, tónusos kar nem csak jobban látszik a kilós súlyok emelgetésekor, de sokkal inkább előtérbe kerül első ránézésre egy formátlan, fonnyadt vádlival szemben. Ugyanakkor hosszútávon az összkép viszi a prímet, mindkét nemnél.

Az izmok és amik mögöttük állnak

Az esztétikai történet mellett bőven vannak más hátulütői az edzés és a nyújtás elhagyásának, ugyanis a hátsó izomlánc (vádli, combhajlítók, farizmok) megrövidülése derékfájáshoz vezet, a test egyensúlyát pedig teljesen fel is boríthatja az aluledzettség. A Journal of Applied Physiology című folyóirat 2015-ös számában megjelent egy tanulmány, amelyben beszámoltak arról, hogy egy 90 perces súlyzós edzés után (beleértve a guggolásokat is) a kutatásban résztvevők anyagcseréje felgyorsult, mi több, ez órákig fennállt az edzőterem elhagyását követően is. A kutatók arra jutottak, hogy az erőteljes testmozgás a sportolás utáni metabolizmust (anyagcsere-áramlást) fokozhatja.

Egy fiú ismerősöm szerint a legtöbb srác azért szkippeli a lábazást, mert azok úgysem látszanak ki a kocsiból. Sőt, abba a konditermi urbán legendába is beavatott, miszerint az alfelünk attól erősödik, hogy a felsőtest súlyát viszi.

Lábnapot ne hagyd ki
Van, aki nagyban játszik.

A biztonság kedvéért azért megkérdeztem egy hozzáértőt is:

“Miért fontos a lábazás? Röviden szólva azért, mert az is a tested része. Fürödni sem úgy szoktál, hogy csak a felsőtested mosod meg. Az alsó végtagjaid akár kiemelt szerepet is élvezhetnének, hiszen minden nap, a legtöbb élethelyzethez használod őket. Funkciójukat tekintve (hogy azért elkerüljük a száraz anatómiát) kellenek az álláshoz, a járáshoz, az üléshez, a lépcsőzéshez, sőt még az autóhoz induláshoz, de még ahhoz is, hogy beleülj a kocsidba” – mondta a fitletters.hu-nak Nádasi Krisztián személyi- és funkcionális edző, aki szintén gyakran találkozik olyanokkal, akiknek legtöbbször nincs kedvük a lábedzésekhez.

Pedig ha sokan tudnák, hogy bármit ehetnek utána. A Washington Egyetem Orvostudományi Intézetének kutatói kiderítették, hogy a súlyzós edzések növelik a GLUT4 nevű fehérje hatékonyságát. Ami jó hír, hiszen javítja szervezetünk inzulinérzékenységét és a glükóz felszívódásának sebességét.

“A férfiak egy részének az esetlegesen keletkező izomláz fájdalmasabb tud lenni, mint egy nemzetközi hétfői mell nap utáni átlagos érzet, és különben is nem az látszik elsőre – pedig az elhanyagoltságból fakadó pipaszár lábak kellően nevetségesek tudnak lenni. A másik oldalon vannak a nők, akik hajlamosak naponta lábra edzeni és így nehezíteni a WC-re való leülés egyszerű cselekvését is, vagy például láthatjuk sokszor ahogy a combtávolító gépen elolvasnak 2-3 bulvár cikket 70-80 (feleslegesen alacsony ellenállás melletti) ismétlés közben” – fűzte hozzá az edző.

Unalmas pumpolás helyett hatékony edzés

“Az egyszerű (úgynevezett alap) gyakorlatok, mint a guggolás, vagy a kitörés (annak is leginkább a sétáló fajtája) még mindig a legjobb gyakorlatok közé tartoznak. Ha kell, spékeld meg másfajta lábtartásokkal a guggolásod (közelebb, előrébb helyezett állás), ha izolálásról van szó, combhajlító és -feszítő gépek vagy másik irányból a közelítő és távolító gépek jöhetnek. Vagy használhatunk valamilyen felfüggesztett eszközt, dobozra fellépést, ugrálást, csigás ellenállást, stb. Ha az ismertebb gyakorlatokat unjuk és újítanánk, kérdezzünk meg egy edzőt, hogy mutasson újabb, nehezebb gyakorlatokat nekünk” – mondta Krisztián.

A dolog tudományos feléről még egy kis adalék: az aranymetszést (a szimmetria és az asszimetria egyensúlyát) Leonardo da Vincinek köszönhetően ismerjük. Őt megelőzően Marcus Vitruvius császár írt arról, hogyan néz ki az ideális emberi arány. Az aranymetszés vagy aranyarány matematikilag határozza meg, hogy mi a vonzó. Nagyon leegyszerűsítve és átemelve: ha kihagyjuk a lábnapot – főleg a férfiak -, a nők látni fogják az aránytalanságot, úgyhogy csak figyeljünk oda és válasszunk minőségi edzésmódot.