Dassler fivérek – két márka és egy testvérharc

A két legnagyobb sportmárka megszületése és harca 1948-ra nyúlik vissza. Két fivér közösen megálmodta, majd különváltak és megalkották saját márkájukat. De ki is a két testvér és melyek a versengő márkák?

Manapság mikor bemegyünk egy sportboltba Adidas, Nike, Puma és még rengeteg gyártótól választhatunk cipőket, ruhákat, felszereléseket. Azt valószínűleg kevesen tudják, hogy hogyan is születtek meg ezek a cégek, ráadásul kettő közülük testvéri kapcsolatban áll.

Egy kis mese

1920-at írunk, amikor is egy Nürnberg melletti kis faluban a péklegény, Adolf Dassler otthagyta a szakmáját és az atlétikai iránti szenvedélyéből fakadóan futócipőket kezdett gyártani. Testvére, Rudolf is csatlakozott bátyja vállalkozásához és pár évvel később óriási sikernek örvendett. A Dasslerek 24 éven keresztül dolgoztak együtt, majd annyira összevesztek, hogy Rudolf kiszállt az üzletből. Mint a mesében, Rudolf a falut átszelő patak túloldalára költözött és megalapította saját márkáját, a Pumát. Innen kezdődött el a testvér- és később a családok közötti háborúskodás. Az ellentét egész életükben áthidalhatatlan volt, még haláluk után sem szűnt meg. Még ironikusabb, hogy bár a két testvér egy temetőben nyugszik, de annak a két legtávolabbi részén.

A híres logó

Mindenki ismeri az Adidas három csíkból álló logóját. Adolf 1948-ban védette le. A logóra mindig az egyszerűség, kifinomultság volt a jellemző. A háromszöget formáló csíkok azt a hegyet szimbolizálják, amit a sportolóknak le kell győzniük, hogy elérjék a céljukat.

Érdekességek

  • Míg az Adidas a sztárokkal nyomult, addig a Puma a technikai újításokban látta a jövőt. Kezdetben a stoplis focicipő volt a fő profilja, majd később elterjedt a szegecses stoplis is.
  • A 2006-os futball világbajnokságon a franciák és az olaszok csaptak össze, az egyik Adidas, míg a másik Puma felszerelésben.
  • Az ellentét feszültsége megosztotta szülőfalujukat, ahol külön kocsma, bolt volt a két tábornak. Nem nézték jó szemmel, ha egy Adidas és egy Puma „hívő” család gyermekei összeházasodtak.
  • Történetüket 2007-ben dokumentumfilmben is feldolgozták: Adidas vagy Puma-Két testvér története

Új idők

Most már kevésbé foglalkozunk vele, hogy az Adidast vagy a Pumát válasszuk, sőt azt kell, hogy mondjam, hogy a két márka mellett szépen lassan előretört a Nike, ami mára már vezetővé vált. Ha legközelebb sportszert vásároltok, melyiket választjátok?

Erről is írtunk:

Ha érdekes, oszd meg!