
Vércsoport diéta az edződ szemével: működő módszer vagy újabb hóbort?
Diéta és edzés egymás nélkül nem létezhetnek abban az esetben, ha tényleges eredményeket akarunk elérni. De milyen úton induljunk el? Mit szól hozzá az edzőnk? A mostani cikkem középpontja a vércsoport diéta, sorba veszem a tényeket és a veszélyeket edzői szemmel.
Nem túlzás azt mondani, hogy ma már szinte elvárás, hogy az edző megfelelő étkezési tanácsokkal is ellásson. A hangsúly a megfelelőn van, hiszen sokan esnek bele a „csirkemell-rizs” kérdésének csapdájába. A helyzet azonban nem ilyen egyszínű, számos lehetőségünk van, ilyen a vércsoport diéta is. Sokfelől hallhatjuk, hogy bizonyos krónikus megbetegedések kialakulásában jelentős szerepe van a genetikának, ami fogantatásunktól kezdve predesztinálhat bizonyos dolgokat a szervezetünk működésében is. Ilyen az egyes táplálékok emésztésének hatásfoka is, ami tulajdonképpen életre hívta a vércsoport szerinti táplálkozást.
Alapvetően négy vércsoportot különböztethetünk meg, a különbséget a vörösfértestek felszínén lévő antigének biztosítják. Hol van tehát az összefüggés a vércsoport és az élelmiszerek között? A válasz az antigénekben van, melyek a különböző összetételű élelmiszerekben más formában vannak jelen, ebből adódóan szervezetünk is másképpen reagál rá, melynek hátterében a genetikai meghatározottság áll. A lényeg a kiválasztásban és a kombinálásban rejlik, a szervezeten belüli hasznosulások alapján megkülönböztethetünk jó és rossz ételeket és élelmiszereket. A 20. században egy professzor különböző betegségek gyógyítására használta fel a fehérjék és a szénhidrátok táplálkozásbéli elválasztásának módszerét, melyet Dr. Peter D’Adamo tökéletesített a későbbiekben.

Tudnunk kell azonban, hogy a vércsoport diéta alapvetően az egészséges táplálkozást, a szervezet megfelelő működését, a betegségek elkerülését tartja szem előtt, mindemellett, mint kellemes mellékhatás jelentős fogyás is bekövetkezhet. Nem egy olyan étrendről van szó, amit ideig-óráig tartani kell a kívánt eredmény eléréséig, majd utána visszatérhetünk a rég megszokott, lényegesen egészségtelenebb étkezési szokásokhoz, ez végigkíséri a mindennapi életünket. A legtöbb különleges étrendhez hasonlóan ez a diéta is jár bizonyos mértékű lemondással, hiszen, ami a szervezetünk számára a genetikánkból adódóan nem tesz jót, azt el kell kerülnünk, amennyire csak lehet. A lényeg azonban mégsem a tiltásban rejlik, sokkal inkább a megfelelő élelmiszerek és alapanyagok kiválasztásában és összeillesztésében. Nagy feladatnak tűnhet, de némi odafigyeléssel mindenki képes lehet elsajátítani a vércsoport diéta legfontosabb alapelveit.
Nézzük, mik is ezek!
Az élelmiszereket alapvetően 3 csoportba soroljuk: a komplex szénhidrátot tartalmazó, fehérjedús és semleges élelmiszerek. Az egyes kategóriákba sorolt élelmiszerek pontos ismerete és ezek megfelelő összeválogatása jelenti a diéta lényegi alapját.
A szénhidrátok csoportjába tartoznak a gabonafélék, a hüvelyesek, az édes gyümölcsök, valamint a cukor és cukor tartalmú élelmiszerek. A fehérjével történő együttes fogyasztásuk problémás lehet az emésztés szempontjából, ezért pontos odafigyelést igényelnek.
A fehérjék csoportjába sorolhatunk minden olyan élelmiszert, melynek fehérjetartalma magasabb, mit 10%. Ide tartoznak a halak, a húsok, a tojás, a tej és a tejtermékek, valamint a szója és a szójatermékek. Ez a csoport szintén nagyon fontos, hiszen a fehérjék más egyéb feladataik mellett szervezetünk felépítésében vesznek részt, ami a sportolás mellett még nagyobb hangsúlyt érdemel.
A semleges élelmiszerek csoportjába tartoznak a zöldségek, az alacsonyabb cukor tartalmú gyümölcsök, az olajos magvak, valamint az állati- és a növényi zsírok. E három csoport egyensúlyára kell odafigyelnünk, mégpedig úgy, hogy a semleges élelmiszerek táplálkozásunk 60%-át tegyék ki, kiemelten figyelve a rostbevitelre, ezt kövessék a szénhidrátok, majd a fehérjék csoportja. A semleges élelmiszerek és a szénhidrátok kombinációja, valamint a semleges és fehérjedús élelmiszerek összeválogatása nem, míg a szénhidrátok és a fehérjék együttes fogyasztása nagy megterhelést jelent a szervezet számára, ezért lehetőleg az utóbbi variáció minél kevesebbszer forduljon elő mindennapi étrendedben. Természetesen a teljes, maradéktalan különválasztás szinte lehetetlen, de törekedj rá a megfelelő emésztés érdekében.
Lássuk, ki mit ehet a vércsoportja szerint!

Nullás vércsoport
Ezen vércsoport képviselői a történelem során vadászok voltak, ezért számukra leginkább a húsok és a húsfélék emésztése a legideálisabb. Szervezetük az állati fehérjék emésztésére lett “kitalálva”, ebből kifolyólag erősebb savkoncentrációval bírnak. A tej és tejtermékek fogyasztását azonban érdemes kerülniük, éppúgy, mint a gabonafélék és savas gyümölcsökét a szervezeten belüli savtúltengés elkerülése érdekében. A hüvelyesek és a burgonya lektin tartalma ugyancsak problémás lehet nekik, ugyanis az izmok elsavasodását okozhatja. Fontos, hogy ebben az esetben kiemelten figyelj a kalcium bevitelre, amit a tej és tejtermékek mellőzésével lényegesen korlátozunk.
A-s vércsoport
Az A vércsoportú őseink a történelem során nomád életmódot folytattak, így az étlapjukon többnyire növényi eredetű élelmiszerek, gabonafélék szerepeltek. Nekik tehát a szénhidrát fogyasztása és a növényi élelmiszerek emésztése nem jelent problémát, azonban a húsok, húsfélék emésztése lassabb és megterhelőbb lehet. Mindemellett a joghurt kivételével szinte minden tejtermék a kerülendők listáján szerepel. A fehérjebevitel éppen ezért kiemelt figyelmet érdemel, hiszen a húsok és tejtermékek kihagyásával újabb lehetőségekre van szükség, hogy szervezetük ne szenvedjen hiányt belőle. Fehérjepótlásra tökéletesek a könnyen emészthető halak, a szója és a szójatermékek fogyasztása. Étrendjük leginkább a vegetáriánusokéhoz hasonlít, így ebből az irányzatból is elleshető jó néhány értékes tipp, tanács.
B-s vércsoport
Az idő múlásával az emberiség folyamatosan új életkörülmények közé került, és ehhez volt kénytelen alkalmazkodni. A B vércsoport evolúciós kialakulásakor a rideg klíma, a rendszertelen és egyoldalú táplálkozás, valamint ismételten a fehérjék fogyasztása került előtérbe. Köszönhetően az akkori időjárási viszontagságoknak és életkörülményeknek köszönhetően a B vércsoport tagjai mind a mai napig ellenállóbbak a kórokozókkal szemben. Táplálkozásukat a változatosság, a mértékletesség és alapvetően az egészséges irányvonal jellemzi. A burgonyafélék, a hüvelyesek, a gabonák hasznosítása éppolyan jó hatásfokú, mint a tej, a tejtermékek, a halak és a húsok emésztése. Egyedül a nemes penészes sajtok és a pulyka okozhat neki nehézséget.

AB-s vércsoport
Az AB megjelenése már későbbi időszakra tehető, az A és a B vércsoport keveredésével alakult ki. A vércsoport tagjainak táplálkozásában a húsfélék, tejtermékek és a növényi élelmiszerek mind-mind jelentős részt alkotnak, ezért a csoport tagjai számára a kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozás irányvonala ajánlott. Étrendjükben a zöldségek és a gyümölcsök dominanciája mellett nagyon fontos a húsfélék, a tejtermékek és a gabonák megjelenése. Az AB vércsoporton belül a fogyni vágyók körében azonban a gabonák fogyasztásának kerülése ajánlott.
Talán mi sem bizonyítja jobban a mondást, miszerint, ami egyikünknek hasznos, az másoknak káros lehet, mint az eltérő vércsoportokkal járó más és más emésztés és hasznosítás. Legyen szó bármilyen diétáról, vagy táplálkozási irányvonalról, az első és legfontosabb az állandóság. Tartós eredményt akkor érhetsz el igazán, ha nem fogyókúrázol, hanem életmódot váltasz. Ha emellett rendszeresen sportolsz, rövid időn belül a saját bőrödön is megtapasztalhatod, hogy mit tesz egy kis odafigyelés és törődés a szervezeteddel.