
5+1 jó tanács 2018-ra, a diétád érdekében
Saját hitem szerint írom ezt neked, aki idén újra elkezdesz diétázni. Én is jártam ebben a cipőben, ne aggódj. Íme, 5+1 jó tanács a Fitletters olvasóinak, hogy legalább a szarvashibákat kihagyják 2018-ban.
Nem lehet minden tanácsot megfogadni
Kezdjük a legaktuálisabbal: új év, új élet. Bármennyire is lerágott csont, beszélnünk kell róla, hiszen még most is előfordulnak a tavalyi jelenségek: „ezt ma még megeszem, de aztán holnaptól semmi cukor, semmi szénhidrát, megjavulok.” Hallott valaki ilyet a szilveszteri buliban? Irreális, hogy egy nap alatt meg lehet váltani a világot. Kérlek, verd ki a fejedből azt, hogy egyszerre leveted minden eddigi életmód hibádat, mert amint elfogy a kezdeti lelkesedés és a lendület, még mélyebbről kezdheted újra, már ha egyáltalán újrakezded.
Összesíts
Az első pontban említett dologhoz párosul az „év végi diéta-hajrá” fogalma. Miről is szólna tulajdonképpen a karácsonyi diéta? 2-3 hétnyi sanyargatás az ünnepek előtt, ahol pedig várhatóan három nap dínom-dánom várható. Akinek így első látásra nem esne le, kudarcra van ítélve az egész. Aki most, az ünnepeknél átesett ezen a folyamaton, gondolja át: honnan indult és hová érkezett?
Egyél rendesen, de figyelj oda!
A nap fénypontja elnevezéssel illethetjük a következő hibákat, amiket egy újévi diétázó elkövethet. Két dologra gondolok itt: a vacsorameghívásra és a várható italozásra. Az egész napos ételmegvonás úgy előzhető meg, ha valaki nagyon keményen rákészül, hogy ne vigyen be az adott napon háromszor annyi kalóriát. Vagy csak lehetőleg egészségeset. A szélsőségesség a probléma, hiszen egy éhgyomri esti nagyétkezés vagy italozás már önmagában hordozza a különböző formájú bajt. Ne rontsd el a jó hozzáállásodat! Egyél normális reggelit és folytasd egy szűk ebéddel. Ha másnap pedig továbbra is rosszul érzed magad a túlevés miatt, fogd vissza az étkezéseidet, esetleg felejtsd el a vacsorát.
Eltiltás a kedvenctől?
Ez csak rosszat szülhet. Megvonni magadtól a kedvencedet kicsit vagy véglegesen? Nincs rossz étel, csak rossz mennyiség! Se csoki, se pizza, se sültkrumpli diétát nem kezdek el hirdetni, csak tudatosítsd magadban azt, hogy az életmód a napi szinten, rendszeresen végzett tevékenységektől romlik el igazán és nem az egy-egy alkalmaktól.
Amivel a legnagyobb öngólt rúgod
A léböjtök, a folyadékbázisú kúrák vagy diéták tekintetében nem foglalnék itt állást. Egyszerűen azért, mert nekem nem vonható egy kalap alá az egész téma. Azt viszont borzasztóan nem támogatom, amikor valaki röptében kitalál egy tavaszi vagy őszi nagytakarítást a testével kapcsolatban. Sokkoló a szervezet számára, még ha csak egy pár napig is tart. Ami miatt azonban végképp nem ajánlom, az a hétköznapi életvitel folytatása a böjt alatt. Hiszen nem könnyű 5-6 órákat aludni, egész nap talpon lenni, helytállni a stresszes munkahelyen és mellette napokig nem enni. Hát, akinek megjött a kedve hozzá, próbálja csak ki és kíváncsian hallgatom a tapasztalatait.
+1. Extra jó tanácsként azokkal a dologokkal szeretném zárni a soraimat, amik még biztos, hogy évtizedekig fenyegetően fognak ránk hatni, különböző alakokat öltve. Ezek a különböző, speciális csodadiéták. Azok a diéták, amik egy nagyon szűk ételcsoportról vagy táplálékkiegészítőről szólnak és gyors világmegváltást ígérnek. Ha a korábbi tanácsaimra azt mondod, nem értesz egyet velük, legalább ezt az egyet tartsd be, kérlek. Egy speciális diétát sem tudsz mondani, ami hosszantartóan sikeres volt az életedben, ne válassz több ilyet, ne hagyd magad megtéveszteni 2018-ban!