Nem is gondolnád, hogy mennyi mindent köszönhetsz az egyhangú kardiónak

Számos előnye van a kardió mozgásnak, mind fizikai, szellemi és mentális szinten. Nem csak azoknak érdemes tehát heti rendszerességgel kardiózniuk, akik fogyni akarnak, hanem azoknak is, akik kellőképpen egészségtudatosak.

Kardió mozgásnak nevezzük a szív teljesítményét növelő mozgásformákat. Két nagy csoportja van: az egyik a hosszantartó, alacsony intenzitású aerob mozgás egyenletes pulzusszámmal, a másik a rövid ideig tartó, nagy intenzitású és ciklikusan váltakozó mozgás.

Fejleszti az állóképességet

Aki intenzív terhelést kap munkája során – legyen szó fizikai vagy szellemi téren – annak muszáj egész nap bírnia a strapát. Persze ehhez elengedhetetlen a pihenés, a kikapcsolódás, de az állóképesség fejlesztéséről sem szabad elfeledkezni. Saját bőrömön tapasztaltam, hogy erre a legjobb módszer a rendszeres kardiózás. Így sokkal nagyobb kitartást és munkabírást lehet produkálni. A fitletters oldalán számos állóképesség-fejlesztő mozgás ajánlását találhatod meg.

Erősíti az immunrendszert

A kardió mozgás hozzájárul a szervezet megfelelő működéséhez. Ha heti 3-4 alkalommal edzel, és kardió típusú mozgásokat is végzel, akkor sokkal kevésbé leszel fogékony a betegségekre. Ezzel együtt pedig a jó közérzet és az általános fittség is garantált.

Tónusos izomzatot biztosít

Izomzatot fejleszteni elsősorban súlyzós edzésekkel lehet, ám a tónusossághoz elengedhetetlenek a kardiós edzések. Ha látványos eredményt szeretnél elérni, kombináld a kétféle edzésformát, így a siker nem marad el.

A kardió edzés egyik jótékony hatása, hogy tónusosabbak lesznek tőle az izmaink.

Segít a feszültség levezetésében

Önmagában minden sportról elmondható, hogy jót tesz a kisebb-nagyobb traumák feldolgozásában, de a kardió típusú mozgásformák minden másnál hatékonyabban űzik el a stresszt. Ha megoldást nem is találunk rögtön a problémákra, legalább nem rágódunk rajta feleslegesen.

Erősíti a szívet

Az intenzív mozgásformák a legfontosabb szervünk, a szívünk egészségét védik. Azzal, hogy ezek a típusú mozgások erősítik a szívet, gyakorlatilag az egész szervezet egészségét garantálják. Így jóval kevesebb esélye lesz a komolyabb betegségek kialakulásának.

Zsírégető hatású

A fitletters.hu ajánlja, hogy idődhöz mérten iktass be az életedbe futást, biciklizést, hiszen a kardió mozgások hatékonyan elősegítik a fogyást. Aki pluszkilókkal küzd, már néhány héten belül jelentős változásokat tapasztalhat a súlyát illetően, ha rendszeresen végzi az intenzív mozgásfajtákat.

Frissen tartja az elmét

Az idő előrehaladtával az agy funkciói tompulnak, de a szellemi munkát végzők is erős igénybevétel miatt panaszkodhatnak. A kardió mozgás az egyik leghatékonyabb módszer a szellemi frissesség fenntartásához. Emellett ajánlott azoknak is, akik nem szeretnének idő előtti memóriaproblémákkal küzdeni.

Tudtad?

Akik szeretnék megtartani izomtömegüket, vagy gyarapítani azt, azokra nézve kifejezetten veszélyes, ha reggel üres gyomorral vágnak neki a futópályáknak. Sokan úgy gondolják, hogy a kardió edzésekre alkalmanként legalább 1-1,5 órát kell szánni. Ez természetesen egyéni, és függ az edzettségi szinttől is, de tény, hogy már egy 10-15 perces etap is csodákra képes, ellenben a túlzásba vitt kardiózás már károsíthatja a sejteket. A legújabb életmód tanácsok között gyakran olvasni, hogy a kardiózás közben a tempó gyakorlatilag mindegy, a lényeg, hogy a pulzusszámot egyenletes szinten tartsuk. Ez részigazság, és itt is az arany középút lép életbe: ne válassz túl gyors, de túl lassú tempót sem, mert utóbbi esetben a szervezet energiafelhasználása folyamatosan csökkenni fog.

Szerző: Márkus Adrienn